Tengs-Lengs dedikált könyv

A zenekar 1984-ben alakult, még mai töretlenül működik. Az alapító tagok: Turós György gitár – ének, Terényi András gitár, Kamarás Zoltán basszusgitár – ének, Szepesi Tamás dob.

A jelenlegi felállás ugyanaz, Terényi András nélkül, ő elhalálozott. A Tengs-Lengs-nek nagy szerepe volt a hazai blues és klubélet megteremtésében. Évtizedekig volt saját klubja Budapesten: Kassák klub, Józsefvárosi klub, FMH., egy rövid ideig a Szabó Pál Művelődési Ház. Fénykorukban a leghíresebb underground zenekar volt, teltházas klubnapokat heti rendszerességgel tartottak. A repertoár akkor még feldolgozásokból állt, tudatosan nem gondoltak lemezkiadásra, aki meg akarta őket hallgatni, el kellett mennie a buliba. Koncertjeiken nőtt fel több, ma már közismert zenész, szakmai berkekben igen nagy tisztelet övezi a zenekart, ennyi év után még ma is ugyanolyan lendületes koncerteket adnak.

Az 1996-ban megjelent „Első Magyar Blues Könyv” és a „Blues 2” c. könyvekben a zenekar egy-egy fejezetet kapott.

Napjainkban zömében saját számaikat játsszák, 2006-ban a rajongók nagy örömére kiadtak egy CD-t melynek címe Tengs-Lengs. Ez az évek alatt írott koncerteken jól bevált saját számok gyűjteménye. Ebben az évben megjelent egy 45 perces dokumentum film róluk „Állat-Anyád, avagy az Árnyékos Oldal” címmel, melyet a 38-ik Magyar Filmszemlén be is mutattak.

2008-ban kiadtak egy új CD-t „ Prosztata Blues” címmel, melyen vadonatúj szerzemények szerepelnek. A zenekar stílusa a klasszikus Rhythm & Blues, Chuck Berry, Rolling Stones irányzata.

Forrás:
https://www.rockbook.hu/zenekar/tengs-lengs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük